Greenspeed

GTO

Az ausztrál cég egyik zászlóshajóját tisztelhetjük ebben a fantasztikus háromkerekűben.

A GTO azoknak készült, akik komolyan gondolják a tringázást. Igazi túragép, mely ugyan tökéletesen megfelel hétköznapi használatra is, azonban igazán elemében akkor van, ha nagy túrákra megyünk vele. Kifejezetten jól terhelhető, jól pakolható, 81 sebessége révén nincs olyan hegy, melyre ne tudna felmenni még megpakolt állapotban is, de onnan lefelé pedig áttételtartományának szélessége révén igen komoly sebességre képes a stabilitásának megtartása mellett. Az S&S Coupling lehetővé teszi, hogy könnyen szétszedhessük, ha például távoli vidékekre magunkkal akarjuk vinni repülővel, vagy ha kis helyen szeretnénk tárolni.

A GTO-val nagyon komfortos és könnyű a haladás, mivel a 20”-os felnijeire különleges, kifejezetten trike-os felhasználásra szánt külsők kerültek, melyek ballonosságuk ellenére rendkívül jó gördülési ellenállással rendelkeznek.

Bár a GTO már alapban is közel 160 kg-al terhelhető, létezik még tovább erősített változata, mellyel 2005-2006-ban Charlie Bell 17128 km-t tett meg, mikor 80 kg-os csomaggal 181 nap alatt magányosan körbekarikázta Ausztráliát, megjárva sivatagokat, hegyeket, trópusi erdőt és végtelen szavannát. Kell ennél komolyabb tartóssági teszt?

Ha valaki a legjobbak egyikére vágyik, bizton javasolhatjuk számára a GTO-t. Tökéletes „all-rounder”!

Alapadatok
Gyártó:Greenspeed
Típusnév:GTO
Termékcsoport:Trike
Konstrukció:Tadpole
Első kerék20"
Hátsó kerék20"
Tengelytávolság975 mm
Szélesség88 cm (nyomtáv 80 cm)
Ülésmagasság28 cm
Ülésszög40 fok
Tömeg17,5 kg
Megengedett össztömeg175 kg
Váz anyagaCroMo
Fordulókör4,5 m
Egyéb adatokMagasság 70 cm
Alap felszereltség
Ülés alatti kormányindirekt
Lengéscsillapító elölnincs
Lengéscsillapító hátulnincs
Első fékSturmey dobfékek, opcióban tárcsafékek
Első váltóShimano 105 (3seb)
Hátsó váltóSram Dualdrive (27 seb) Dura Ace váltókarral
FelnikAlloy 405
KülsőkGreenspeed Scorcher
ÜlésHálós szövettel
Pedálalu
Egyéb jellemzőkbiztonsági zászlóval, S&S kuplunggal szétszedhető
További felszerelések
Csomagtartóopcióban
Sárvédőhátul alapban, elöl opcióként
Választható színek
kék piros

Az itt megjelenített színek eltérhetnek a termék színétől.

Ár
3.990,- €-tól (áfával)

A fenti adatok tájékoztató jellegűek, előzetes értesítés nélkül vátozhatnak. Az adatokban előforduló esetleges hibákért felelősséget nem vállalunk. A megjelölt ár tartalmazza az Áfát, a Magyarországra szállítás költségét, a beállítást, valamint a garanciát.

Nem tartalmazAz ár nem tartalmazza az opcióként megjelölteket.
Demo példányvan