Greenspeed

GT3

A világhírű ausztrál trike specialista legolcsóbb tadpole-ja. A modell nem véletlenül az egyik legkedveltebb típus, hiszen tudása illetve tulajdonságai alapján az ára igencsak kedvezőnek mondható, hála a cseh összeszerelésnek.

Ez a modell hosszas fejlesztést követően nemrég került felújításra, melynek során számtalan ponton továbbfejlesztették a már korábban is megbecsült konstrukciót. Talán a legfontosabb változás a tökéletesített kormányzás, melyet több mint egy évig finomítottak. Végül elérték, hogy kormányzása egészen egyedülálló legyen: finoman, könnyen irányítható, fordulóköre hihetetlenül kicsi, ráadásul az egyoldali fékezés sincs hatással a kormányzásra. Utóbbi azért fontos tulajdonság, mert bármelyik kezünkkel szabadon jelezhetünk a kanyarban, a másik kezünkkel fékezéskor nem húz el a gépünk nem kívánt irányba.

További jó tulajdonságai között érdemes megemlíteni a váz összehajthatóságát, a kényelmes, de mégis kiváló erőátviteli és szellőzési tulajdonságokkal bíró üléshuzatot, valamint az egyedülálló, kifejezetten trike-okra tervezett külsőket, melyek a legkisebb gördülési ellenállás mellett biztosítják az úthibák kivasalását. Ezáltal elérhetővé vált, hogy a legnagyobb hajtási hatékonyságot biztosító merev vázat használva sem kell szenvednünk a hazai utak állapotától.

Kifinomult technika, tökéletes konstrukció, melynek már előző változatával is rendkívül elégedett volt a bringás szakma egyik híres guruja, Sheldon Brown.

Alapadatok
Gyártó:Greenspeed
Típusnév:GT3
Termékcsoport:Trike
Konstrukció:Tadpole
Első kerék18"
Hátsó kerék18"
Tengelytávolság975 mm
Szélesség83 cm (nyomtáv 75 cm)
Ülésmagasság25 cm
Ülésszög40 fok
Tömeg17 kg
Megengedett össztömeg140 kg
Váz anyagaCroMo
Fordulókörcsak 3,7 m !
MérettartományX-seam: 104-125cm (N), 94-115 cm (S)
VázméretNormal (N) és Kicsi (S)
Teljes hossz175 cm
Egyéb adatokMagasság 68 cm
Alap felszereltség
Ülés alatti kormányindirekt
Lengéscsillapító elölnincs
Lengéscsillapító hátulnincs
Első fékSturmey dobfékek
Első váltóShimano Tourney (3 seb)
Hátsó váltóShimano Deore (9 seb)
FelnikAlloy 349
KülsőkGreenspeed Scorcher
ÜlésHálós huzattal
Pedálalu
Egyéb jellemzőkbiztonsági zászló
További felszerelések
Csomagtartóopció
Sárvédőhátul alapban, elöl opcióként
Egyéb lehetőségekfejtámla, 2.tükör, tartók opcióként
Választható színek
kék piros

Az itt megjelenített színek eltérhetnek a termék színétől.

Ár
2.590,- €-tól (áfával)

A fenti adatok tájékoztató jellegűek, előzetes értesítés nélkül vátozhatnak. Az adatokban előforduló esetleges hibákért felelősséget nem vállalunk. A megjelölt ár tartalmazza az Áfát, a Magyarországra szállítás költségét, a beállítást, valamint a garanciát.

Nem tartalmazAz ár nem tartalmazza az opcióként megjelölteket.
Demo példánymég nincs