Challenge 

Challenge Fujin
A Fujin a holland Challenge cég egyik leggyorsabb rekumbense, egy igazi lowrider. Bár gyártanak nála még áramvonalasabbat, még gyorsabbat, de ez a legsebesebb modell, melyet még használni lehet a közforgalomban is, bár fokozottabb körültekintéssel szükséges használni, mint magasabb építésű társait. Ennek oka a nagyon alacsony ülésmagasság (33 cm) és az erősen fektetett testhelyzet, melyek révén a fejmagasság is jelentősen lecsökken. Megfelelő utakon, biztonságos körülmények között a kisebb frontfelület miatti kedvezőbb légellenállás révén utolérhetetlen élményben részesülhet általa a rekus. A hihetetlen gyorsasága, a kiváló hajtásteljesítménye révén az ember úgy érzi, mintha egy magasabb osztályba, a profi sportolók világába lépett volna.
Az alacsony súlypont miatt nagyobb biztonságban van a bringás a gyors kanyarokban is. Megálláskor a lábat fenn lehet hagyni a pedálon és egyszerűen letámaszkodhatunk a kezünkre. Irányíthatósága a hasonló modellek közül kiemelkedik, mely az elsőre talán furcsának tűnő OC, azaz open cockpit kormánnyal tovább javítható.
Három fő változatban készítik. A legegyszerűbb és legolcsóbb a túra változat hátsó teleszkóppal, ezután következik a jelentősen könnyített, merevvázas SL verzió, majd ennek továbbfejlesztett, még kisebb súlyú (8,5 kg) kivitele, az SL II. Utóbbi kettő terhelhetősége 125 kg helyett „csak” 105 kg.
Kiváló gép, nem véletlenül nyerte el először az SL verzió 2005-ben, majd az SL II 2006-ban az év európai rekumbense kitüntető címet.
| Gyártó: | Challenge |
| Típusnév: | Challenge Fujin |
| Termékcsoport: | Bike |
| Konstrukció: | SWB /LR |
| Első kerék | 20" E.406 |
| Hátsó kerék | 26" E.559 |
| Tengelytávolság | 123 (T), 124(SL) cm |
| Ülésmagasság | 33 cm |
| Ülésszög | 23-30 fok |
| Hajtótengely magasság | 56 cm |
| Tömeg | 15.5 (T), 8.6(SLII) kg |
| Megengedett össztömeg | 125 (T), 105(SL) kg |
| Váz anyaga | alumínium |
| Mérettartomány | 160 cm-től |
| Felületvédelem / festés | porszórásos vagy anódizált |
| Egyéb adatok | SL II verziónál karbon a boom, az ülés és az első villa |
| Ülés feletti kormány | Hajtható (T), OC vagy merev (SLII) |
| Ülés alatti kormány | nincs |
| Lengéscsillapító elöl | opció (T) |
| Lengéscsillapító hátul | csak a Tour modellnél |
| Első fék | Avid BB5 (T), Challenge (SLII) |
| Hátsó fék | Avid BB5 (T), Shimano caliper (SL) |
| Első váltó | Shimano Dura-Ace7800 (SL) |
| Hátsó váltó | Shimano Dura-Ace7800 (SL) |
| Felnik | AMC |
| Külsők | Stelvio/Supersonic |
| Ülés | alu (T), karbon (SLII) |
| Első villa | alu (T), karbon (SLII) |
| Hátsó rugóstag | csak a Tour modell |
| Egyéb jellemzők | belső kábelvezetés |
| Csomagtartó | csak a Tour modellnél |
| Sárvédő | opció |
| Üléspárna / huzat | zártcellás hab |
| bíbor | ezüst | fehér | kék |
| mattfekete | narancs | piros | zöld |
Az itt megjelenített színek eltérhetnek a termék színétől. Egyeztetés után kérhető egyedi színben is!
| 1890,- €-tól(T), 2990,- €-tól (SLII) (áfával) | A fenti adatok tájékoztató jellegűek, előzetes értesítés nélkül vátozhatnak. Az adatokban előforduló esetleges hibákért felelősséget nem vállalunk. A megjelölt felszereltségtől eltérő kivitelek is rendelhetők. A megjelölt ár tartalmazza az Áfát, a Magyarországra szállítás költségét, a beállítást, valamint a garanciát. |
| Nem tartalmaz | Az ár nem tartalmazza az opcióként megjelölteket. |
| Demo példány | van, SLII |