Ambringa túra június 20-án
Ismét túrára invitáljuk mindazokat, akik szeretnének rekusokkal együtt bringázni egy jót. A következő szombaton, 20-án, a szokott időben, tehát 14:30-kor indulunk az Annyira Más Bringaboltból, Budakalászról.
Útvonal most teljesen új lesz: Megyeri híd, Dunakeszi, Göd, Vác.
Oda megyünk, ahová eddig még együtt legalábbis sosem: a Duna pesti oldalán egy gyönyörű, hangulatos kerékpárúton felmegyünk Vácig. Először átmegyünk tehát a Megyeri hídon, majd ott északnak fordulunk. Sajnos innentől pár száz méter után Dunakesziig csak országúton tudunk haladni, de ez csak kb 2 km, utána lekanyarodunk a főútról. Amint elértük a Duna melletti sétányt, onnantól kerékpárúton megyünk végig. A legszebb rész szerintem a Göd feletti szakasz, ahol különösen hangulatos környezetben, a part közelében, árnyas fák között megyünk Vácig.
Ahogy eddig is, lehet jönni bármilyen kerékpárral, de aki szeretne, bérelhet tőlünk sokféle fekvőkerékpárt. (Konkrét lista árakkal együtt itt.) Aki utóbbi mellett dönt, azokat kérjük, hogy igényét minél előbb jelezze a konkrét rekumbens megjelölésével. A foglalásokat beérkezési sorrendben tudjuk csak elfogadni, ezért érdemes nem az utolsó pillanatra hagyni a döntést...
Felhívjuk mindenkinek a figyelmét arra is, hogy a pontos indulás érdekében időben érkezzen a bolthoz. Akik bérelnek is, azok legkésőbb 12:30-ra jöjjenek, hogy legyen elég idő a személyes beállításokra, a próbára.
Szeretettel várunk mindenkit június 20-ára, egy kellemes közös bringázásra!
Az utolsó hírlevelünk óta az alábbiakról tudósítottunk a blogunkban:
Balaton körüli túrára mentünk május legvégén öten, rekusok. Útközben még találkoztunk pár fekvőssel. Beszámolónk itt olvasható.
Boltunk kínálata, szolgáltatásai és berendezése is jelentősen fejlődött az utóbbi hónapokban. Részletes információk minderről itt.
Június 6-án hatan indultunk fekvőkerékpárral a Tour de Pelso-n és nagyon szép eredmények születtek.
Egy különleges, burkolt, magas építésű városi bringát találtam a neten, a Trik.E-t.
Sajnos a júliusi Áfa emelés miatt növekedni fognak áraink, érdemes lehet előbbre hozni a rekus vásárlásokat..