Ambringa túra és egyéb érdekességek
Május 16-án délután ismét Ambringás túra lesz, melyre szeretettel látunk minden kedves érdeklődőt. A túrára bérelhető tőlünk sokféle rekumbens, de bárki jöhet saját bringával is.
Ha pedig valaki nem olvasta volna az elmúlt hónapban a blogunkat, akkor most megtudhatja, hogy mi minden történt a rekus világban az elmúlt hetekben. Nemrég volt például a Spezi, a különleges kerékpárok legnagyobb kiállítása, melyről 11 bejegyzésben tudtunk csak valamelyest tudósítani számtalan képpel!
Most szombaton ismét túrára invitálnánk mindazokat, akik szívesen bringáznának velünk egy jót.
A túra a bolt zárását követően, szokás szerint 14:30-kor indul az Annyira Más Bringaboltból. és ugyanide érkezünk vissza legkésőbb 19 órára. Közben lesz alkalom tapasztalatcserére, pihenéssel egybekötött evésre-ivásra. Az érdeklődők jöhetnek saját kerékpárral is, de aki ki szeretne próbálni egy fekvőkerékpárt, annak tudunk bérbe adni sokfélét. Egy ilyen túra jó lehetőség arra, hogy hosszabb távon megtapasztalhatja valaki, hogy milyen is lehet rekuval túrázni, illetve letesztelheti a kinézett modellt. A bérleti díjak és a bérelhető fekvők ezen a linken tekinthetők meg. Felhívom a figyelmet arra is, hogy aki a túrát követő 14 napon belül vásárol nálunk egy fekvőkerékpárt, annak a bérleti díj 100%-ban beleszámítódik a vételárba, részére tehát ingyenessé válik a bérlés.
Bérlésre jelentkezni a 26/ 343-353-as telefonszámon, vagy az info@ambringa.hu-ra elküldött e-mail-lel lehet a kívánt modell megjelölésével. Kérünk mindenkit, aki bérelni szeretne, hogy jelentkezéskor adja meg egyrészt az elérhetőségét a foglalása visszaigazolhatóságáért, másrészt magasságát is a beállítások előkészíthetősége érdekében. Fontos még, hogy a túra napján legkésőbb 12:30-ig érkezzen meg a boltba, hogy a beállításokra, valamint a begyakorlásra legyen elég idő, illetve a tervezett időben el tudjunk indulni.
Viszlát szombaton egy kellemes rekus túrán!
Az utolsó hírlevelünk óta az alábbiakról tudósítottunk a blogunkban:
Megjelent egy teszt a TW-Bents Elegance modelljéről a Velo.hu magazinban. Bővebben itt olvashat róla, egyébként a teljes cikket a magazin áprilisi számában találja.
Beszámoltam az április 18-i, különleges túránkról, melyen a Pilis gyönyörű tájain jártunk. Bővebben itt.
Szokás szerint résztvettünk a tavaszi Critical Mass-on, melyen ismét hatalmas tömeg volt, ráadásul nem csak a felvonulás hivatalos útvonalán, de a város kivezető kerékpáros útjain is. Bővebben itt.
A Tour de Tisza-tó ismét kellemes versenynek bizonyult. Négyen voltunk az 500 induló között fekvőkerékpárral, ami már majdnem 1 %! Két bejegyzésünk is volt, egy a nevezés elindulásakor és egy másikban pedig beszámoltunk a versenyről, melyen szerintem fantasztikus eredményeket értünk el.
Voltak kinn nálunk az Annyira Más Bringaboltban a bringavideo.hu-tól, és készítettek egy érdekes videót, mely megtekinthető az alábbi linken.
Végül, de nem utolsó sorban ellátogattunk az év legnagyobb rekus rendezvényére, a Spezi-re. Ez a különleges kerékpárok legjelentősebb kiállítása, mely mindig számtalan érdekességgel szolgál. Így volt ez idén is, olyannyira, hogy összesen 11 bejegyzésben, rengeteg képpel tudtunk csak beszámolni róla. Íme valamennyi fordított sorrendben, ahogy feltöltésre kerültek, érdemes tehát hátulról kezdve haladni. Jó szórakozást hozzá!