Beindítjuk rekubérlési szolgáltatásunkat

2009. 04. 16.

Sokak kérésére beindítjuk új szolgáltatásunkat, melynek keretében már nem csak az általunk szervezett túrákra lehet bérbe venni rekumbenst tőlünk.

Két új lehetőséggel bővül rekubérlési szolgáltatásunk:

1, Napos bérlés

A bolt napi nyitvatartási ideje alatt vehető igénybe az adott napon belüli időintervallumra.

2, Hétvégi bérlés

A hétvégi munkaszünetre vehető igénybe úgy, hogy szombaton 13 órakor vihető el a bérelt fekvő és csak hétfőn 13 órára kell visszahozni a boltba.
 
Ezeket az új lehetőségeket is tartalmazza az új bérlési árlistánk, melyben idéntől a gép értékétől függően kerültek meghatározásra a bérleti, valamint a letéti díjak. Ennek köszönhetően a tavalyinál már akár kisebb összegtől indulva is meg lehet tapasztalni, hogy milyen lehet hosszabb távot megtenni egy fekvővel. (Bár a drágább gépek esetében a díj megemelkedett.) A bérleti díj viszont bizonyos feltételekkel beszámítható az új reku vásárlási értékébe, erről további információkat a blogunkban lehet olvasni.
Az új árlistánkban van ugyan két reku, melyek még nem érkeztek meg (Optima Lynnx és Orca), de remélhetőleg a hó végéig teljessé válik a lista, és mindegyik rajta szereplő fekvő rendelkezésére fog állni a kedves érdeklődőknek.

Hosszabb távra továbbra sem tervezzük rekuk bérbeadását, mivel annyi időre nem tudjuk nélkülözni ezeket a modelleket, a bolti kipróbálhatóságot pedig nem szeretnénk beáldozni.
Szeretettel várjuk tehát a bérlés iránt érdeklődőket!

 

Last minute rekus túra!

Bár tudom, hogy elég későn szólok, de akit esetleg érdekel, azt örömmel látnám most szombaton, 18-án egy kis közös tekerésre. A boltból indulok 14:15 körül, aki szeretne, az csatlakozhat, természetesen akár bérelt rekuval is. (Ha valaki bérelni is szeretne, az mindenképp előre jelezze, és legkésőbb 12 órára jöjjön!) Úgy tervezem, hogy a boltba legkésőbb 17:30 és 18 óra között érnénk vissza. Hogy merre megyek/megyünk, azt majd szombaton eldöntjük.

Eredetileg ez a túra nem volt betervezve, de mivel május közepéig előreláthatólag nem tudunk a sűrű hétvégi programjaink miatt más túrát tartani, ezért gondoltam "inkább később, mint soha" alapon szólok. Ha valaki szivesen rekuzna egy jót közösen, az írjon, vagy hívjon bátran!

 

További hírek, melyekről a blogunkban az elmúlt hírlevelünk óta beszámoltunk:

Beszámoltunk az április 5-i, idei első versenyünkön elért szép eredményeinkről.

Feltettem pár képet a nagyon sikeres II. Bringaexpo-s kiállításunkról.

Április 5-én ünnepeltük az Annyira Más Bringabolt második szülinapját, melyre szerencsére sok rekus barátunk eljött. Ezúton is köszönjük a jó kívánságokat!

Nemsokára további versenyek lesznek, melyeken remélhetőleg ismét "rekusok hada" fog elindulni. Ezek közül számomra a legfontosabb a Tour de Pelso 2009.06.06-án valamint a Tour de Tisza-tó 2009.05.09-én, de a 2009.04.26-i Péti Nagydíj Időfutamot is tudom ajánlani a vállalkozó szelleműeknek, bár erre én nem fogok tudni elmenni, mivel megyünk a SPEZI kiállításra ugyanebben az időpontban.