Rekumbens - Annyira Más Bringa Blog
Bár már január eleje óta működik, most végre a honlapunkon keresztül is elérhetővé vált a blogunk.

Gyakorlatilag január 11-én indítottuk, de mindezidáig nem tettük igazán közkinccsé. Ennek egyszerű oka volt: szerettük volna, ha már az első látogatáskor relatíve bőséges tartalommal tudunk szolgálni. Közel egy hónapig csendben töltögettük hírekkel, érdekességekkel, így most már valamelyest képet lehet kapni arról, hogy milyen jellegűre szeretnénk ezt alakítani. (A régebbi hírekhez érdemes az Archívum menüpontnál a januárra kattintani.)Korábban az volt a gondunk, hogy szinte naponta lettek volna olyan hírek, melyeket szivesen megosztottunk volna a rekumbensek iránt érdeklődőkkel, azonban nem illettek bele egy hírlevél adta keretbe. Így ezen információkat kénytelenek voltunk magunkban tartani és legfeljebb az üzletbe betérőknek meséltünk belőlük. Most viszont a helyzet megváltozott. A blog elindításával megteremtettük a formáját annak, hogy megoszthassuk mindenkivel a sok bolti újdonságot, tapasztalatot, informálhassunk mindenkit a különböző saját vagy egyéb érdekes eseményekről, megjelentethessünk érdekes híreket a nagyvilágból.
Reméljük minél többeknek tudunk ezáltal valami érdekessel szolgálni.
A blog mellett a közeljövőben el szeretnénk indítani a fórumunkat is, mely szintén jó lehetőséget fog kínálni arra, hogy a rekusok megosszák egymással és minden érdeklődővel a tapasztalataikat, eszméket cserélhessenek egymással, valamint könnyebben szerveződhessenek meg a közös túrák, rendezvények. Előreláthatólag 1-2 héten belül a fórum is el fog tudni indulni, addig türelmet kérünk mindenkitől.