Fejlesztettük a honlapunkat
Hosszas munkát követően végre elkészült a továbbfejlesztett honlapunk, melyen immáron be tudjuk mutatni a nálunk kapható kiegészítőket, részegységeket, valamint a hírleveles szolgáltatásunk is bővült.
Honlapunk ugyan igazán fiatalnak mondható, mégis a visszajelzések illetve a kérések alapján szükségét éreztük a továbbfejlesztésének.
Ennek egyik fontos része, hogy immáron nem csak a kerékpárokat és utánfutókat, de egyéb kínálatunkban szereplő speciális terméket is meg tudunk mutatni. Bár most még csak pár cikket tettünk fel, de a közeljövőben igyekszünk folyamatosan feltölteni a honlapon lévő adatbázisunkat, hogy mihamarabb tartalmazza valamennyi, többnyire csak nálunk kapható rekumbens specifikus részegységet és kiegészítőt is. Evvel is segíteni szeretnénk mindazokat, akik maguk építenek fekvőkerékpárt, vagy esetleg meglévő járgányukat kívánják felújítani, továbbfejleszteni.
A másik jelentős változás a hírlevelekre vonatkozik. Ennek belső készítési folyamata is leegyszerűsödött ugyan, de ennél fontosabb, hogy ezáltal a továbbiakban naprakészebben tudunk tájékoztatást nyújtani a fontosabb történésekről. A hírlevelek ezentúl több kategóriába sorolva is megjeleníthetők, hogy a köztük történő eligazodás is könnyebbé váljon. Ez azért is célszerű, hogy feleslegesen ne zavarjunk senkit olyan jellegű hírrel, ami az illető érdeklődésére esetleg nem tart számot. Alapesetben az eddig feliratkozottaknak elküldünk minden hírlevelet, de bárki bármikor módosíthatja, hogy milyen jellegű hírlevelet szeretne megkapni illetve milyet nem.
A fenti fejlesztéseken kívül még pár kisebb-nagyobb módosítást is felfedezhetnek régebb óta visszatérő látogatóink, melyek közül talán a leghasznosabb az éppen akciós termékek kigyűjthetősége.
Reméljük, hogy a fenti változtatások elnyerik mindenki tetszését.