Kerékpár Igazolólap

2007. 09. 14.

Mai naptól minden nálunk vásárolt, 100.000,- Ft-nál drágább kerékpárhoz ’Kerékpár Igazolólap”-ot állítunk ki, mely a tulajdonjog igazolására is szolgál.

Új szolgáltatást indítottunk útjára üzletünkben, mely évtizedekkel ezelőtt természetesnek számított, sokáig szinte teljesen feledésbe merült. Az utóbbi  időben pár komolyabb kerékpárbolt ismét felelevenítette ezt a hasznos szolgáltatást, melyhez most mi is csatlakozunk. Lényege, hogy az új, százezer forintot meghaladó árú kerékpárok vásárlásakor kiállítunk egy „Kerékpár Igazolólap” megnevezésű fóliázott kártyát, rajta a bringa és a tulajdonos főbb adataival. Mérete a bankkártyákéval egyezik meg, így könnyen elrakható, magunkkal vihető bárhová.
Természetesen eddigi vevőinkről sem szeretnénk elfelejtkezni, így amennyiben valaki szeretne utólag kapni ilyen kártyát, úgy kérjük, hogy vegye fel velünk a kapcsolatot ennek érdekében. A kiállításhoz szükségünk van a kerékpár típusára, vázszámára, valamint a tulajdonos nevére és címére, így kérjük ezen adatok pontos megadását lehetőleg írásos formában.